Néhány
szobanövény, amelyről nem is gondolnád, mérgező lehet. Bár a felnőttek kevésbé
veszélyeztetettek, ahol kisgyermek is van, fokozottan kell ügyelni ezekre a
növényekre. A mérgező egyedeket vagy célszerű eltávolítanod otthonról, vagy
feltenned egy magasabb polc tetejére. A gyermekeken kívül ráadásul a házi
kedvencek is gyakran esnek egy-egy csodálatos, hívogató növény áldozatául,
ezért nem árt ismerned azokat a sokszor káprázatos szépségű növényeket, amelyek
veszélyt jelenthetnek, és tudnod, hogy mit kell tenned, ha már megtörtént a
baj.
Buzogányvirág
A dieffenbachia, más néven buzogányvirág a trópusi
őserdőkből származik – az életben maradás érdekében nem véletlenül alakított ki
védekezőrendszert magának. Ráadásul olyan sokrétűen, hogy ennek az egyszerű
növénynek minden része mérgező! Kalcium-oxalátot, oxálsavat és
cyanogén-glükozidot tartalmaz, a kívánatos, nagy levelek elrágcsálása pedig
azonnali tüneteket eredményez: a mérgezés hatására a szájban és a torokban égő,
maró érzés lép fel, megduzzad a nyálkahártya, ami miatt nyelési és
beszédnehézségek lépnek fel. Szerencsére eddig még nem tudni egyetlen halálos
kimenetelű mérgezésről sem, mindenesetre érdemes körültekintőnek lenni, és
vészhelyzetben rengeteg folyadékot itatni a beteggel, és azonnal orvoshoz
fordulni!
A fikusz
A Kelet-Indiából származó fikusz nagyon kedvelt
szobanövény. Nem túlzottan igényes, mégis gyönyörű kelléke lehet az
otthonodnak. Hatalmas leveleiben és a szárában azonban tejnedv található, ami
gyantát, kaucsukot, kumarint és különböző proteineket tartalmaz, ezek
elfogyasztásakor pedig hányás, hasmenés, erős hasfájás, valamint súlyos esetben
fulladás léphet fel.
Fontos tudnod, hogy mérgezés esetén a beteggel sok vizet
kell itatni, és érdemes aktív szenet is tartani otthon, ilyen esetekben ugyanis
nagy hasznát veheted!
A ciklámen
A ciklámen az egyik legkedveltebb cserepes növény, virága
azonban enyhén, föld alatti gumója pedig erősen mérgező. A virágok szaponint és
cyclamin-glükozidot tartalmaznak, amelyek hányást, gyomorfájást, hasmenést és
általános rosszullétet okoznak. Ha a virágoknál már erősebb mérgű gyökérből
bármennyi is bejut a szervezetbe, erős görcsök, fokozott izzadás és szédülés
léphet fel, súlyosabb esetben pedig akár légzési nehézségeket és átmeneti
bénulást is okozhat!
A filodendron
A filodendron, más nevén könnyezőpálma mérgét afrikai
harcosok használták nyilaik készítéséhez. A mérgező anyagot a növény nem a
leveleiben és a szárában tartalmazza, hanem a különös légzőgyökereiben vagy az
életében egyszer hozott, kukoricacsőre emlékeztető virágában. A baj akkor
következik be, ha a gyökerek nedve a bőrre, vagy a nyálkahártyára kerül. Ez
ugyanis rendkívül kellemetlen, égető érzést okoz, ráadásul a nyálkahártyát is
megduzzasztja, ami nyelési nehézségeket eredményezhet. Abban az esetben, ha a
nedvből bármekkora mennyiség is a bőrre került, azonnal mosd le alaposan
szappanos vízzel, ha pedig a szájba is jutott, akkor azonnal fordulj orvoshoz!
A kroton
A kroton igen dekoratív, de annál mérgezőbb szobanövény! A
trópusi vidékeken élő kutyatejfélék családjába tartozik. Egy példányon
egyszerre találhatók zölden, vörösen és sárgán mintázott levelek, melyek a
szárral együtt mérgező tejnedvet tartalmaznak. Ez lenyelve hányást, hasmenést,
égető érzést okoz a gyomorban, bőrre jutva pedig azonnal kiütések jelennek meg.
Mérgezés esetén ilyenkor is segíthet a hánytatás, és némi aktív szén.
Részlegesen mérgező növények
Növények, melyeknek minden része mérgező:
– Érdes szépcsalán
Rákvirág
Szellőrózsa
Borostyánarália
Aszparágusz
Angyaltrombita
Bíboros kalapácscserje
Növények, melyeknek levele vagy hajtása mérgező:
Gumós begónia
Cikász
Szobai kankalin
Anyósnyelv
Növények, melyeknek a föld alatti szerve mérgező:
klívia,
Amarillisz
A növényben lévő tejnedv mérgező:
Kutyatej,
Mikulásvirág
Dipladenia
A virága vagy termése mérgez-
Flamingóvirág
Korallbokor
Leander
Gyöngyvirág
/ igaz ez kerti virág, mégis idesorolom, mivel szívesen
visszük szeretteinknek ezt a korai virágot/
Hányingert, hasmenést, szívritmuszavart
okoz, egy szál gyöngyvirág is okozhat halált. Azért veszélyes
a gyöngyvirág, mert olyan mérgező anyagokat tartalmaz, amelyek komoly
szívritmuszavart okoznak – ebbe halnak bele a gyöngyvirág fogyasztók