Több mint 1000 élelmiszert, szuperételt, vitamint,
junk food-ot és legnépszerűbb italokat elemeztek ki nemrég Amerikában, az
atomok szintjén. A nehézfémek és egyéb adalékanyagok olyan döbbenetes
mennyiségére bukkantak, hogy a következtetés már meg is érkezett az étel elemző
laborból. A felhívás igen riasztó és sürgős. Annak alapján, amit
atomspektroszkópiai elemzések mutatnak, majdnem minden tápanyagot, amelyet
naponta emberi fogyasztásra szánnak, úgy terveztek meg- mégpedig szándékosan-
hogy véget vessen az emberi életnek, és nem arra, hogy táplálja.
Az élet-pusztító toxinok az élelmiszer-ellátásban A labor
olyan tudományos bizonyítékokat is feltárt, amelyek azt támasztják alá, hogy az
ételbe adott anyagok hatással vannak az emberek mentális egészségére, a mára
már gyakori meddőség és szervi károsodások okozására, közben pedig
befolyásolják a racionális, tudatos gondolkodást.
Ezek a mérgező anyagok az egész élelmiszer-láncban
megtalálhatók, beleértve ahagyományos élelmiszereket, bio élelmiszereket, a
“természetes” termékeket és étrend-kiegészítőket. Mindez messze túlmutat
az élelmiszerek “puszta” nehézfémek általi szennyeződésén. Ez a tömegélelmezésben
inkább a mérgező anyagok szándékos forgalmazásának bizonyul. Az eredmény
az, amit kibontakozni látsz magad körül a világban: a tömeges őrület,
hihetetlen bűnözés, politikai és utcai szinten, a klinikai őrület határán lévő
főfolyású média írók és újságírók, széleskörű meddőség a fiatal párok körében,
a veseelégtelenség és a dializált betegek számának növekedése, lassuló
reflexek, a rákos betegek számának megugrása, valamint a racionális gondolkodás
teljes elvesztése.
Ennek hatása teljesen pusztító lesz az emberi
civilizációkra: a munkaerő összeomlása, a tömegek kormányzatoktól való
függése a túlélésért, a szabad demokráciák teljes összeomlása, szellemi
visszamaradottság, a növekvő börtön rendszerek, az emberek racionális
gondolkodásának és kognitív képességeinek teljes hanyatlása fog bekövetkezni.
A széles körű élelmiszer -mérgezés jelenség lesz a modern
emberi civilizáció számos okból történő bukásának alapja: a gazdasági fel nem
tarthatóság, a környezeti pusztulás és a politikai diktatúrák megjelenése és
globális emelkedése.
Az emberiség nem éli túl a tömeges megtervezett
élelmiszer-ellátás mérgezést, hacsak nem leszünk végre ennek tudatában és
cselekszünk, teszünk ellene. Persze a legtöbb ember figyelmét nagyon
szépen elterelték erről a jelenségről, a bulvárlapok, bulvármédia, a mindennapi
tv hírek és a sportközvetítések segítségével.
Mi van az élelmiszerekben, vitaminokban és kiegészítőkben? Itt egy áttekintés
néhány hihetetlenül sokkoló megállapításról: • A hírhedt “jógázó
szőnyeg kemikália” és a habosodást gátló vegyi ágensek a gyorsétterem-iparban.
McDonalds, Chik-fil-A, Wendy, Arby és sok más étterem is használja azazodikarbonamid nevű
vegyületet, amely erősen rákokozó.
Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy szennyező anyag. Ez egy
olyan összetevő, amelyet szándékosan adnak hozzá a receptekhez. • Nincs
logikus oka annak, hogy az olyan vegyi anyagok, mint az azodikarbonamid miért
kerül bele a gyorséttermi kenyérbe és zsemlébe. A vegyület nem szolgál
funkcionális okot és nem szolgáltat tápértéket sem. • Sok népszerű
vitamin márkákban szándékosan olyan magas a réz tartalom, hogy
ha azt valaki napi rendszerességgel fogyasztja, akkor az mentális őrületet és
pszichózist okoz.
Néhány ilyen vitamin márkát rendszeresen reklámoznak is a
televízióban, támogatva ezzel a gyógyszeripar érdekeit. • Egy népszerű
mentális egészséget elősegítő gyógynövény, amelynek célja, hogy javítsa az agy
teljesítményét, valójában Kínából származik, és annyi ólmot tartalmaz, hogy az
Alzheimer kórt vagy korai demenciát éppen hogy elősegíti és nem gátolja.
Amerikai elemzőknek igen ironikus volt azt felfedezniük,
hogy az a gyógynövény, amely valójában az agy egészségét hivatott védelmezni,
pont az ellenkezőjét teszi. Az ólom egy mérgező nehézfém, ami károsítja az agy
működését. Ez valóban sokkoló volt számomra, hogy “az agy működését elősegítő
gyógynövények” éppen hogy hozzájárulnak a agykárosodás kialakulásához. És
sokan nyíltan fel is teszik a kérdést: “Titkos kínai nehézfém háború dúl a
világ ellen?
Bizonyított tény, hogy a kínai ruhák bolygónkon mindenütt
bőrön át felszívódó nehézfémeket tartalmaznak. Elvégre a lakosság
nehézfémek általi mérgezése nagyon hatékony módja annak, hogy egy nemzetet
összeomlasszanak, ahol elpusztul a józanság és az egészség. Gondoljunk Rómára.
A Római Birodalom pusztulását mára már bizonyítottan az
ivóvíz megmérgezése okozta. Az emberek elvesztették józan ítélőképességüket és
racionalitásukat. A történelmi példákat bővebben később folytatom… • Az
amerikai gyermek vitaminok minden boltban és gyógyszertárban hihetetlenül
mérgező anyagokat tartalmaznak a fejlődő agy neurológiájára nézve. A hozzáadott
számos szintetikus, mérgező vegyi anyagok mennyisége szinte minden népszerű
márkájú gyermekvitaminban valóban megdöbbentő.
Mintha kizárólag az lenne a cél, hogy megzavarják a fejlődő neurológiai funkciókat. Kérdezhetnénk mi a helyzet a magyar vitaminokkal, ételekkel, italokkal? Pusztán tudományos szempontból nézve, ezek a nagy mammutvállalatok Magyarországra is befészkelték magukat, nézzük meg a gyógyszertárakban lévő márkák gyártóit. • Az amerikai atom-spektroszkópia labor megerősítette az alumínium rendszeres légköri jelenlétét, ami megerősíti azt a tényt, hogy a chemtrailezéssel ( a repülők maguk után húzott sokáig fennmaradó csíkjai) lassan az összes mezőgazdasági talajt elárasztják alumíniummal, ami szó szerint hullik az égből. A chemtrailek báriumtartalma is aggasztó és egészségkárosító. Míg az alumínium sokkal kevésbé káros, mint az ólom, kadmium vagy a higany, de az alumínium ismételt felhalmozódásáról úgy vélik, hogy benne keresendő a degeneratív agyi rendellenességek elsődleges oka. •Nem beszélve a génkezelt kukoricáról és egyéb termékekről. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra a tényre, hogy bár Magyarországon
beszüntették a GM kukorica termelését, mert tudvalévően halálos méreg benne minden egyes szem, az állatok tápjában génmódosított szervezetek találhatók. A tápból a szervezetükbe kerülve ez ugyanúgy veszélyforrást jelent a húsfogyasztó részére. …”Az állat levágása előtt 2 héttel javasolt a táppal való táplálás abbahagyása.” – írja a használati útmutató. Szerintetek 2 hét alatt minden eddig megevett génmódosított szervezet ki fog ürülni az állat anyagcseréjével és az elfogyasztott hús nem számít génkezeltnek? Ezután a másik bennem felmerülő kérdés az volt, hogy tudtunkon kívül mi kerül bele a reggeli gabonafélékbe, tortillákba, chipsekbe
Az étel az emberiség elleni harc része Mint látható, az
élelmiszer az emberiség elleni fegyverré vált. Ez lenne a 3. világháború
vektora? Az I. világháborút lövészárkokban vívták, nyers vegyi
fegyverekkel, mint pl: a mustárgáz. A második világháború népírtó
szándéka, a fejlettebb kinetikus fegyverek és gyógyszeripari cégek által
kifejlesztett vegyi fegyverek szerepe tagadhatatlan. A második világháborúból
és a náci korszakból származik az IG Farben, a vegyi-Pharma konglomerátum,
amelyet később három léányvállalattá vált szét. Egyike közülük a jelenleg jól
ismert Bayer.
A Bayer aszpirin itthon is elterjedten használatos. A
3. világháborúról teljesen úgy tűnik már folyamatban van, és az
élelmiszer-ellátás mérgezése az egyik eszköze. A vegyi anyagok nagyon hasonlóak
az első és a második világháborúban használtakhoz, bár ahelyett, hogy a
harctéren alkalmaznák őket, a mai vegyi fegyvereket az élelmiszerbe rejtik el.
A nátrium-nitrit, MSG-k és az aszpartám lassan már olyan szubakut
szinten jellemző, hogy az emberek tőlük csoda, hogy még mindig élnek. Ehelyett
krónikus, hosszú távú degeneratív összeomlást okoznak testileg és lelkileg
egyaránt és felelősek a globális rák, veseelégtelenség és extrém mentális
rendellenességekért.
Ez a károsodás elpusztítja az elmét és a lelket, a
gazdaságokat, az oktatási rendszert, a tudományos haladást, a szabad
demokráciákat, sőt a kulturális integritást. Az emberiség csendes
bombázása Ez az mérgezős annyira masszív, és olyan mélyen beágyazódik a
kapzsiság által vezérelt kultúrákba, hogy csak nagyon kevés ember ismeri azt,
hogy mi történik velük. Nagyon sokan még mindig nem értik meg azt sem, hogy a
védőoltások valójában lakosság mérgezését szolgálják, és egyre-másra
bizonyítják be lelkiismeretes kutatók azt, hogy az oltások semmilyen
védettséget nem jelentenek az emberi immunrendszer számára és értetlenül állnak
annak magas nehézfém és rengeteg más adalékanyaga előtt, amikor ezek teljesen
feleslegesek. (Aki szeretne többet olvasni az oltások tőmaköréről, oldalunkon a
keresőbe csak írja be a védőoltás szót.)
Félreértés ne legyen: az egyéneket a rendszer nem az
emberiségük, szellemiségük, innovációjuk és a képzeletük nagysága által ítéli
meg. Az értékelés alapja az adó, majd végső soron a “betegség kezelése
nyereség” jelensége, amely gazdagítja a globális vállalatokat, miközben az
embereket kemózza, sugározza, szurizza és halálra kábítja. A kiút: a saját
élelmiszertermelés Túl komor, hogy igaz legyen? Nézzünk meg néhány megoldást a
pozitív oldalról.
Minden olyan élelmiszer, amely vállalati forrásból
származik, valószínűleg szándékosan megtervezett és hihetetlenül mérgező mérgek
keveréke, kezdve a nehézfémekkel és végezve a műanyag palackok BPA tartalmával
és a hormontermelést megzavaró csomagolóeszközökkel. Az emberiség jövője
tulajdonképpen a becsületes kistermelő gazdák kezében van. Akinek van
valamennyi földterülete, termeljen élelmiszert.
Akinek nincs, vásároljon őstermelőktől, a helyi piacokon,
és ne a multik polcairól. A gyári ételek valójában csak méregszállító
rendszerek, tömeges megbetegedéseket, halált és profitot hozva. Nem érdemes
csomagolt feldolgozott élelmiszereket vásárolni. Teljesen el kell
kerülnünk minden feldolgozott húst, ami nátrium-nitritet tartalmaz, köztük a
szalonna, hot dog, kolbász, sonka, felvágottak, pepperoni pizza. Nem
érdemes diétás italokat fogyasztani. Az aszpartám biológiailag mérgező. A
mesterséges édesítőszerek káros mellékhatásai az egeket verik. Ne
vásárolj semmilyen Kinából származó terméket mert a világ legszennyezettebb
élelmiszer termelője. Nézz körül, a bizonyítékok közvetlenül a
szemed előtt vannak.
FORRÁS: Natura Hirek.com.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése